A hajszíned elárulja, hogy milyen vagy az ágyban!

Az ember külleme általában többet elmond jelleméről, mint bármi más, így talán megdöbbentő lehet, de már a hajunk színe is beszédes lehet – pláne abban az esetben, ha azt akarjuk kideríteni, hogy milyen is az illető az ágyban, illetve a párkapcsolatokban.

Nyilván ezt magabiztossággal csak azt követően tudhatjuk megmondani előre, ha az illető legalább megszólalt és vetett ránk néhány kacér pillantást, de ezen túlmenően az évszázados megfigyelések alapján már a hajszín is sokat sejtet. Lássuk az alapszíneket és tulajdonságaikat!

Barna

A barnák általánosságban imádják a romantikát, és a természetesség hívei, így az ágyban általában gyengédek és figyelmesek, hovatovább odaadóak, így amennyiben párja éppen nincs a helyzet csúcsán, akkor sem követelőznek, a célja mindig az, hogy az együtt töltött percek során ne csak ő, hanem a másik fél is jól érezze magát. Néha azért szereti az izgalmakat és a meglepetéseket, de inkább a bevett dolgok híve, aki szereti teljesíteni a vágyakat, és ha kell, akkor a másik akaratának is alárendeli magát. Mindez nagyon gyakran inkább az önbizalomhiányra és a félénkségre vezethető vissza, ami már inkább személyiségjegyekből fakadó tényező.

Fekete

A hajszíned elárulja, hogy milyen vagy az ágyban! (Fotó: www.fksz.hu)

A hajszíned elárulja, hogy milyen vagy az ágyban! (Fotó: www.fksz.hu)

A fekete a divat tekintetében is az eleganciát sugallja, lényegében a tökéletességet, amit a fekete hajú nők és férfiak az ágyban elvárnak, illetve meg is követelnek párjuktól. Minden fekete haj mögött egy különleges jellem és jelenség húzódik meg, akire az emberek gyakran irigykednek is. Számukra a párkapcsolatban és a szexben is fontos az elegancia, az apró részletek betartása és a formaiság, ezen felül pedig az igényességre és a higiéniára is nagyon sokat adnak. Az ágyban a szenvedély mindenekfelett áll, ezáltal a fekete hajúak imádják átadni magukat az élvezeteknek. A félénkség egyáltalán nem jellemző rájuk, nyitottak az újdonságra és a változatosságra, kreativitásának köszönhetően pedig mindig képesek meglepetést okozni a másik félnek, legyen szó egy kis izgalomról vagy egy új pozitúráról.

Szőke

A szőkékre a játékosság és a romantika a jellemző, nagyon nyitott és őszinte jellemek, akik imádják, ha a másik fél tökéletesnek tartja őket az ágyban is. Éppen ezért mindent megtesznek, keményen dolgoznak a célért, és ügyelnek a legapróbb részletekre is. Természetesen ők is imádják, ha elkápráztatják őket, és mindenük a hosszú előjáték, legyen szó akár egy masszázsról, akár valami másról. Noha gyakran elbizonytalanodnak, és ilyenkor partnerük bátorítására szorulnak, de a szexben még így is képesek elvarázsolni a másik felet.

Vörös

Kedves és érzékeny jellem, aki általában nehéz eset az ágyban, mert az érzékenység mellé óriási tűz, hatalmas és csillapíthatatlan étvágy, valamint gyakran vadság is társul. A vörös hajú emberekkel a szexuális együttlét mindig izgalmas, nincs helye tréfának és finomkodásnak sem, inkább az ösztönök és a nyers szex dominál, ami mellett a nyitottság és a kalandok is jellemzőek az együttlétekre.

Hozzászólás írása