A konyha, mint a lakás központja

A legtöbb lakás egyik meghatározó pontja a konyha. Mivel itt – persze mérettől függően – akár többféle tevékenységet is végezhetünk, így a kialakításkor mindenképp vegyük figyelembe, hogy a főzésen kívül még mire szeretnénk használni.

Mérjük fel a konyhánkat!

Ha egy új lakásba költözünk, vagy a régi konyhánkat szeretnénk valóban jól használhatóvá tenni, legyünk tisztában a méreteivel, a csövek és vezetékek, konnektorok, stb. elhelyezkedésével. Nincs is annál bosszantóbb dolog, mint amikor utólag jövünk rá, hogy bár gyönyörű lett a helyiség, funkcionálisan kevéssé jól használható, mert nem oda lett téve a mosogató, ahol kényelmes, vagy éppen nincs ott konnektor, ahol jó lenne.

Miután felmértük az adottságokat, gondoljuk át, hogy mit szeretnénk a jövőbeni konyhánkban csinálni. Ha például a mosógépet vagy az étkezősarkot is szeretnénk elhelyezni, akkor mindenképpen ezeket is vegyük számításba a tervezéskor.

A házépítés minden területére fontos, hogy megfelelő szakemberek végezzék a munkát

A házépítés minden területére fontos, hogy megfelelő szakemberek végezzék a munkát

Hogyan válasszuk ki a berendezéseket?

Általában két alaphelyzet lehetséges, az egyik, hogy a meglévő berendezéseket szeretnénk újragondolni, bővíteni, átvariálni, a másik pedig, hogy a nulláról szeretnénk kialakítani az adott helyiséget. Talán ez utóbbi könnyebb, ugyanis ma már sok olyan számítógépes program van, amelyben megtervezhetjük álmaink konyháját, de ha ennél többre lenne szükségünk, akkor áruházak, konyhastúdiók szakemberei is segíthetnek nekünk a projekt kidolgozásában.

Választhatjuk azt a megoldást is, hogy asztalossal dolgoztatunk, aki helyben segít, lemér mindent, majd megtervezi az egész konyhát. Ez főként akkor nagyon nagy segítség, ha az egyébként már meglévő tárgyakat szeretnénk bővíteni, de egy teljesen új konyha kialakításában is jó megoldás lehet.

Ha azonban nincs pénzünk nagy beruházásra, és viszonylag kis költségvetésből kívánjuk kiépíteni a konyhánkat, akkor választhatunk előre legyártott, akár lapraszerelt bútorokat is, ezekben az esetekben azonban lehetséges, hogy nem tudjuk megvalósítani azt, amire vágyunk, hiszen ezek egyen méretű és kialakítású darabok.

Hozzászólás írása