A párkapcsolat kialakulásának 5 szakasza

A párkapcsolatok kialakulásának eseményei, időrendet tekintve több szakaszra bonthatóak. Ezek a szakaszok azok, melyek meghatározzák, milyen viszonyban is van egymással két fél illetve, hogy mennyire is lesz tartós a kapcsolatuk. A párkapcsolati szakaszoknak öt része ismert, melyeknek megvan a maga szépségei és nehézségei is.

Párkapcsolati szakaszok

A párkapcsolat első szakasza nem más, mint maga a figyelem, melybe beletartozik a másik félre való felfigyelés a szerelem kialakulása is. Ezeket a folyamatokat még csak az érzékszerveik válasszák ki. A vonzó látvány, illat, hang vagy érintés egyike elegendő a vonzódáshoz illetve a további lépések megtételéhez. A szerelem kialakulása gyors, a kapcsolat fejlődése viszont sokkal lassabb.

A kezdő kapcsolat kialakulása viszont az egyik legizgalmasabb része a párkapcsolatnak, melyet évek múltán sokan visszasírnak. Ez a kezdeti szakasz azonban nem tévesztendő össze a szexuális vággyal mely sokszor összekeveredhet a szerelemmel. A figyelem és a vonzódás ugyanis az érzékeken keresztül ébred fel.

A második fázis nem más mint a fantázia

A figyelem felkeltése után az emberi agy próbálja kiegészíteni a hiányzó részleteket a másik félből. Az ismeretség hiánya ilyenkor nem probléma még, hiszen az agy próbálja számos pozitív tulajdonsággal felruházni a másik felet. Sok esetben ez csalódáshoz is vezethet, hiszen a kezdeti lelkesedés és fantáziálás megszűnésével csak a rideg valóság marad. Sok kapcsolat ezt a kapcsolati fázist nem lépi túl.

Érdemes tehát a másik fél valódi énjére koncentrálni és nem felruházni olyan tulajdonságokkal, melyekkel nem is rendelkeznek. Egy boldog pozitív kapcsolat akkor válik igazán erőssé, ha a kezdeti fantázia szakasz rövid és mindkét fél hamar átlépi. Nincs fontosabb annál, hogy a felek felismerjék egymás valódi arcát és tulajdonságait.

A harmadik a szakasz az önmegvalósítás és az önfelismerés

Ez a fázis nem más, mint mindkét fél visszajelzése, hogy hogyan is látja a másikat. Ha ez a kép megfelel a valóságnak és a másik fél is magára ismer a párja által látott tulajdonságokba, akkor olyan mintha tükörbe néznének. Nem is hinnék, mekkora szerepe van a kapcsolatokban ennek a folyamatnak, hiszen a realitás elengedhetetlen egy hosszú távú és kiegyensúlyozott kapcsolatnak. 

A párkapcsolat negyedik szakasza a válság 

Nem kell rögtön párkapcsolati problémákra gondolni, nem azt jelenti. Ez az a korszak, amikor a kezdeti szerelem kezd átváltozni szeretetté, mely sokkal biztosabb és erősebb érzelem. Ebben a szakaszban megtanulják a párok, hogy mindketten különálló lények saját önképpel, így mindkét félnek tiszteletben kell tartani a másik szabadságát. Sajnos sok párkapcsolat ér véget olyan indokokkal, hogy az egyik megfolytja a másikat, ezt nem szabad engedni, hiszen társak nem egy személyek.

Ezt követi az ötödik szakasz, mely már maga az elválás vagy az együtt maradás

Sok esetben ennél a szakasznál már megfogalmazódott egymásban az együtt maradás vagy a szakítás ténye, csak különböző indokok miatt nem mernek lépni.

Szponzoráció: Weboldal megtekintése

Hozzászólás írása