Újabb áttörések a rákgyógyításban

A legutóbbi kutatások alapján világszerte rohamosan nő a daganatos megbetegedések száma, így 2012-ben már például több mint 32 millióan szenvedtek a kórtól, és csak Magyarországon minden évben közel 50 ezer új megbetegedést diagnosztizálnak. Fényt jelent az alagút végén, hogy eközben egyre több új terápia is születik, amelyek növelik a rákos megbetegedések túlélési esélyeit, így példának okáért csak az elmúlt öt évben több mint 20 új rákterápiás eljárást engedélyeztek az Európai Unió területén, és egyre több gyógyszer jelenik meg, amelyek megoldást jelenthetnek a halálos kórra.

A férfiaknál a prosztata-, a nőknél a végbélrák a leggyakoribb

A legutóbbi kutatások szerint a férfiaknál a prosztatarák még mindig a vezető a daganatos megbetegedések listáján, amit a vastagbél- a tüdő-, a gyomor- és a májrák követ. A nők esetében a vastagbéldaganatok állnak az első helyen, míg sorban az emlő-, a méhnyak-, a tüdő- és a gyomorrák a leggyakoribb az ő esetükben. A legtöbb halálokot azonban érdekesség, hogy még mindig a tüdőrák okozza, amitől évente mintegy 1,6 millióan halnak meg. Ezt követően a máj-, a gyomor- és a vastagbélrák szedi a legtöbb áldozatot 750, 720 és 700 ezer halálesettel, míg a sort a mellrák zárja évente átlagosan 500 ezer beteggel.

Újabb áttörések a rákgyógyításban

Újabb áttörések a rákgyógyításban

A kutatók az előrejelzések szerint arra számítanak, hogy a jövőben tovább emelkedik majd a rákos megbetegedések száma, azonban mivel egyre nagyobb előrelépések történnek a kezelésekben, ezért a halálesetek száma már csökkenni fog. Erre utal, hogy Európában 17 új rákterápiás eljárást hagytak jóvá az elmúlt 5 évben, amelyek több mint háromnegyede a legnagyobb halálozási arányt produkáló ráktípusok esetében is képes jó eredményeket elérni.

Nagyon sok új készítmény vár még elfogadásra.

Rengeteg új készítmény és gyógyszer is van a láthatáron, illetve nagyon sok gyógymód vár még elfogadásra, így van már kilátásban ellenszer például az egyik legveszélyesebb és legagresszívabb daganatos megbetegedés, a nem kissejtes tüdőrák gyógyulási esélyeinek növelésére is.

Napjainkban egyre több gyógyszeripari fejlesztés is kifejlesztésre került, ezáltal például nagy előrelépésként könyveli el a tudomány a különféle immunterápiás szerek használatát, de vannak olyan készítmények is, amelyekkel konkrétan a daganatos sejtek életciklusába tudnak beleavatkozni az orvosok. Ez utóbbival a kezelés során elérhető, hogy a gyógyszerek csak és kizárólag a rákos sejtekre fejtsék ki hatásukat, és ne rombolják az élőket.

A legújabb találmányok között találunk már olyan inhibitorokat is, amelyek direkt a problémát kiváltó molekulákat célozzák meg. Ezeknek a blokkolásával a gyógyszer lehetővé teszi, hogy a szervezet beindítsa saját rákellenes immunreakcióját, ezáltal konkrétan maga az immunrendszer pusztítja el a szervezetben a rákos sejteket.

Egyre nagyobb lehetőséget lát az orvostudomány a személyre szabott genetikus orvoslásban is, amelyeknek köszönhetően minden beteg a saját genetikai adottságaihoz illeszkedő gyógyszert és kezelést kaphat, ezáltal nincs kísérletezés, nincs találgatás, hanem már az első vizsgálatok után a számára leghatásosabb szert kaphatja meg a páciens.

Hozzászólás írása