Való Világ 5 – A koncepciók

Ki gondolta volna 2002-ben, amikor az első széria elkezdődött, hogy majd’ egy évtized elteltével már az ötödik résznél fogunk járni. Pedig így történt. A szeptemberben elindult Való Világ 5 minden valóságshow-t lepipált mind nézettségben, mind az emberekre gyakorolt hatásában, mind pedig a „megélt” évadok számában egyaránt.

Lilu

Lilu

De vajon mitől ilyen sikeres az RTL Klub valóságshow-ja? Mi az, ami miatt az emberek már ötödjére ülnek le a fotelekbe, és izgulják végig a luxusbörtön magányában „sínylődő” villalakók mindennapos megpróbáltatásait?

Az RTL minden széria alkalmával felállít egy mércét, illetve meghatároz egy irányvonalat, amihez igazítani akarja, és igazítja is a saját készítésű reality-jét.

Az első alkalommal nem volt különösebb koncepció. 2002-ben újdonságként hatott mind a Való Világ, mind pedig a Big Brother indulása, így az embereket nem volt nehéz a tévéhez bilincselni.

A második szériában előtérbe kerültek a viszályok és az állandó civódások.  Emlékezhetünk, hogy az akkori nyertesnek, Vitkó Lászlónak szinte minden egyes villalakóval nagyon komoly nézeteltérése volt, és szinte mindenki utálta őt bent.

A harmadik részben belekóstolhattunk a szerelembe. Leó és Ágica hónapokon át tartó kalandjait egy ország nézte minden este.

Ezután következett egy nagy űr. 2004-től 2010-ig komolyabb valóságshow nélkül maradt az ország, így szinte kiéhezve vártuk Alekoszék „eljövetelét”.

Míg végül elérkezett a Való Világ 5

Az eddigi részek közül ez indult a legkomolyabb koncepciókkal. Ármány és szerelem. Ezt fogalmazták meg, mint követendő példát, és legfontosabb célkitűzést. Ez utóbbi cél beteljesülése, a csatorna legmerészebb álmait is felülmúlta. Soha ennyi gerlepár még nem volt a valóságshow-k történetében, mint a VV5 műsorában. Csak gondoljunk VV Seherezádé és Dukai Gergő, vagy épp Cristofel és Veronika légyottjaira. De ne feledkezzünk el VV Péter és a pornóbotrányba keveredett Vera kapcsolatáról sem. Ha csak egy ilyen-, vagy ehhez hasonló románc lenne a VV5 villájában, már akkor elégedett lehetne az összes néző. De nekünk van belőle 3, és ki tudja, hogy Dya és Shadi között nem e alakul ki valami.

Csaba Cristofel párbaj eredmény

Csaba Cristofel párbaj eredmény

A szerelem mellett az ármány az, ami „felüti a fejét” a Való Világ 5 villában. Van két csalafinta játékosunk, VV Attila és Péter személyében, akik képesek az egész villa életét felforgatni. Elég egy-két jól irányzott szurkálódás, néhány elejtett mondat, és máris az egész „villatársadalom” egymás ellen fordul. Be kell ismernünk, profin csinálják a srácok. Az más kérdés, hogy sokszor a saját dugájukba dőlnek, mint ahogy történt ez a Cristofel – Csaba párbajon, ahol a sokkal gyengébbnek tartott VV Csaba vitte el a pálmát, átalakítva ezzel a VV5 erőviszonyait.

Ezen eseménnyel pedig elérkeztünk a harmadik koncepcióhoz, amit az RTL Klub ki is mond nyíltan, és végig erre alapozza a műsorát. Ez pedig nem más, mint a meglepetés.

Ahogy Rubint Kristóf is elmondta a Való Világ 5 indulása előtt, nem új Jerzyket, és nem új Alekoszokat keresnek. Ennélfogva az új széria sem az előző másolata.

Csaba nyerte meg a való világot

Csaba nyerte meg a való világot

Csaba visszatérése nem az első meglepetés volt a játék során. Először kiderült, hogy a védettséget jelentő lila kendő most már nem a Párbaj győztesének privilégiuma, hanem az Arénában megrendezésre kerülő fizikai- és szellemi vetélkedők győztesének jutalma. Így a villán belül még a Kiszavazó-show győztese sem érezheti magát biztonságban.

Majd miután beköltözött a teljes gárda, jött a hidegzuhany. Lilu és Sebestyén Balázs bejelentése alapján két játékos távozni kényszerült a VV5 villájából. Melinda és VV Bandi tehát anélkül csomagolhattak, hogy akár csak egy Párbajon is részt vettek volna.

Sorolhatnánk még a példákat az egyes koncepciók villabeli megvalósulására, de felesleges. El kell ismernünk, hogy a Való Világ 5 nem véletlenül lett az egyik legnézettebb műsor Magyarországon. Nem véletlen az, hogy egy ország erről beszél.

Az RTL Klub „vérprofi” módon, házon belül, egy olyan valóságshow-t „dobott össze” nekünk, amely nem csak a környező országokban (ne felejtsük el, hogy a licenszet Csehország és Szlovákia is megvásárolta), hanem az egész világon is megállná a helyét.

Hozzászólás írása