Már a mérkőzés előtt hallani lehetett, hogy a találkozónak a német csapat az abszolút favoritja, hiszen a 2013-as évben még gólt se kaptak, míg ezzel szemben az Arsenal csupán árnyéka önmagának. Ráadásul az angol együttes idegenbeli mérlege a legutóbbi nyolc Bajnokok ligája mérkőzésből (a kieséses szakaszban) 8 mérkőzésből 7 vereség, így igen fontos számukra ez az összecsapás.
A találkozó úgy kezdődött, ahogy azt előre megjósolták. Nyomasztó fölényben játszott a Bayern, amit 7 perc után gólra is tudott váltani. Kroos gólja alapvetően meghatározta a meccs képét. Nem sokkal később egy szöglet után Müller tudta kihasználni a kapu előtt keletkező zűrzavart. Ezzel már 0-2 lett az eredmény, amit az Ágyúsok nem igazán tudtak feldolgozni, így jobb híján szabálytalan (már- már a durvaság határait feszegető) szerelésekkel próbáltak törleszteni. Ennek az lett az eredménye, hogy rövid időn belül két sárga lapot is bezsebeltek a londoniak. Az első félidő ezután hamar eltelt. A hazai nézőközönség természetesen hangos füttyszóval küldte pihenőre csapatát. Sokat elmond az a statisztika, hogy az első félidőben nem találta el a kaput az Arsenal.
A második félidő játékképe alapvetően megváltozott. Valószínűleg emlékeztették az Ágyúsokat, hogy bizony ők játszanak hazai környezetben. Az 55. percben szintén egy szögletből szépíteni is tudtak Podolski révén (aki két éve még a Bayern játékosa volt). Később a csereként beállt Giroudnak is meg volt az esélye az egyenlítésre, ám a végső pillanatban megremegett a lába. Nem úgy mint Mandzukicnak, aki góljával beállította a 1-3-as végeredményt. Ezzel pedig megpecsételten az Arsenal sorsát, és bátran kijelenthetjük, hogy a londoni csapat idén semmilyen kupát se fog nyerni. A visszavágót március 13-án rendezik, de ez már csupán formalitás lesz.