Igen, ilyen is van. Sokszor előre megvesz valaki egy Domaint, amire elméletben tervez valamit, de amíg ideje nem engedi, addig nem áll neki a munkának. A másik verzió pedig az, amikor megvan a Domain, csak a munkálatok ideje alatt sem árt, ha van rajta valami tartalom, hiszen ki tudja, mikor lesz majd az élesítve.
Hogy miért érdemes, annak több magyarázata is lehetséges. Az egyik a SEO, ami a honlapok korosodásával és a releváns tartalommal van összefüggésbe. A másik pedig, ha jó kulcsszavas a Domain, akkor önkénytelenül is megnézheti akárki, és jó, ha találkozik ott valamivel.

Folyik a munka a honlapok alatt : )
Nos, akkor nézzünk meg pár ilyen cuccot:
Masszázsmedence.org
Igen, ez egyértelműen kulcsszavas domain, persze ékezetek nélkül, ezért bárki beírhatja találomra. Nevéből adódik és látszódik, hogy itt a Wellness szerelmeseinek, illetve a Jakuzzi – vagy másnéven masszázsmedence – kedvelőinek fog leginkább szólni a honlap. A www.masszazsmedence.org címen tehát várat magára a tényleges tartalom.
Szauna.biz
Ez a Domain is közel áll a Wellness világához, hiszen hol más hol találkozhatunk a szóval, ha nem ott. Hát megmondom, akár már otthon is. Hiszen fejlődnek a technológiák a 20. században, ezért ma már nem lehetetlen, hogy otthon is tartsunk valamilyen szauna típust, mely egyébként sok féle lehet. Ezekről részletesebben majd a www.szauna.biz oldalon találkozhatunk.
Táblagép.org
Itt is ékezet nélkül értendő a Domain cím, csak a magyar helyesírás szabályait követve gépeltem le így. Nos a táblagép – vagy Tablet PC, ahogy tetszik – egyértelműen a 2012. év vívmánya, a számítástechnika csúcspontja, persze ha eltekintünk az okostelefonok világától, életmódjától. Az említett műszaki weboldal a www.tablagep.org címen lesz elérhető, mely jól láthatóan szintén kulcsszavas.
És hogy miért írtam le ezeket? Mert, miért ne 🙂