A kaptárban élő háziméhek számára a tánc kommunikációs eszköz. Minden egyes fej- vagy végtaglendítés, fordulás és lépés rengeteg értékes információt hordoz.
A felderítő portyájáról visszatérő méh tánca, amellyel részletesen leírja a táplálékforrást, az állatvilágban ismert legkifinomultabb és legösszetettebb mozdulatsor.
Az úgynevezett „körtáncot” akkor adják elő, ha a felfedezett táplálék lelőhely 10 m-nél közelebb van a méhkashoz. A még ilyenkor kis kört leírva jár körbe, és közben szabályos időközönként változtatja haladási irányát. Társai közvetlen közelről figyelik, és csápjaikkal rendre megérintik. A felfedezett táplálék minőségét az irányváltások gyakorisága és a tánc hőfoka jelzi.
Házi Méhek
Miután kirajzottak a kasból, a méhek egyre nagyobb köröket írnak le lakhelyük körül, és igen gyorsan megtalálják, amit keresnek. Ha a táplálék 100 m-nél messzebb van, a táncos az úgynevezett „csóvatánc”-cal írja le annak pontos helyét.
E tánc során egy képzeletbeli fektetett nyolcason megy végig a méh. Minél hosszabb a nyolcas két ovális része közti egyenes szakasz, és minél jobban rázza a hasát, annál messzebb van az élelem. De vajon merre? A táncoló méh iránytűként indítja el társait a helyes úton. Egyenes irányú futása olyan szöget zár be a függőlegessel (ugyanis a kaptár egyik függőleges lécén táncol), mint a kaptár bejáratától a nap felé húzott egyenes a tápláléklelő hely felé vezetővel. Belső órája segítségével a még a nap időközben megtett útját is képes „bekalkulálni”. Ezenkívül minél több magas frekvenciájú zümmögő hangot ad, és minél lelkesebben adja elő a koreográfiát, annál táplálóbbnak ígérkezik a lakoma.
A harmadik tánctípus átmenet a körtánc és a riszáló tánc között, és 10-100 m közötti távolságokra lévő tápláléklelőhely leírására használják. Ez a „sarlótánc”.
