Nem feltétlenül kell ahhoz közösségben lennünk, hogy ne találjuk magunkat megfelelőnek, szerethetőnek. Bár a minket körbevevő közvetlen környezet kiválóan alkalmas arra, hogy visszajelzéseket kapjunk külső és belső tulajdonságainkról, sokszor hajlamosak vagyunk arra, hogy önmagunk megítéléséből kreáljunk egy egész estés műsorszámot. Az egyszemélyes közönség szigorú górcső alatt képes vizsgálni a létrehozott produkciót főként, ha a tükör előtti méredzkedésről van szó.
Buja fodrok nem illő helyeken
A fogyás divatja időtlen, melyről széles körben találhatunk információkat az alapszabályoktól kezdve, az egészséges étrenden át, a stresszmentes, mozgással teli életmód kialakításáig. Igaz, legtöbbször bő szelektálás után találhatjuk csak meg a nekünk leginkább megfelelő változatot, de jóval kevesebb energiát szentelünk arra, hogy a fogyás igényét kiváltó eredendő ok, a kövérség lelki hátterét is feltérképezzük. Legelőször, ami szembeszökő, hogy nem férünk bele a jeles alkalom ünneplésére választott ruhadarabunkba, aminek kedvenc fodrait érthetetlen okokból valaki átvarrta hasunk, csípőnk, popsink és combunk tájára. Hirtelen csak az foglalkoztat, hogy a „csúfság tünetét” minél előbb orvosoljuk, és jöhetnek a csodaszerek, mielőtt a nagy eseményen megmutatjuk magunkat, izgulva azon, hogy elfogadnak-e bennünket.
„Hát én immár kit válasszak?” – szegeződik gyakran a kérdés az újabb szupereredményesnek kikiáltott diéta megkezdése előtt.
A fizikai síkon túl
Ha nem éppen rendelkezünk tökéletes alakkal, miközben folyamatos harcot vívunk annak eléréséért, érdemes megvizsgálnunk magunkat más szemszögből is. Vajon mennyire engedjük közel az embereket, könnyen teremtünk-e kapcsolatokat? Elképzelhető, hogy az átkozott kis párnácskákkal egy védelmi zónát alakítottunk ki tudattalanul magunk köré a múltban szerzett sérelmek reakciójaként. A média által sugallt tökéletes világ képe által jól megtanultuk, hogy a karcsú, feszes kinézet vezet a sikeres, boldog kapcsolatokhoz, amire mi is vágyunk, de ijesztő is lehet, hogy megkapjuk mindazt, amiben eddig kevésbé volt részünk: figyelmet, érdeklődést, rokonszenvet. Ennek a működési elvnek a felismerése külső segítség, szakember bevonásával, sokat lendíthet a hosszan tartó eredmény elérésében, miközben a közérzetünk is kellemesebb lehet ezáltal.
Az evés motivációja
A klasszikus római kultúra részeként a kiadós lakomák nagymértékben hozzájárultak a jóllét, az elégedettség érzetéhez. és a nagyobb mennyiségű étel a jóléttel és az elégedettséggel hozható összefüggésbe. A mértéktelen evés, a hedonista életstílus követése mind hozzájárultak az élet élvezetéhez. Mai kultúránkban is általában nagy hagyománya van a fogásoktól roskadozó asztalok körüli dőzsöléseknek. A „sokszor keveset”-elv helyett ünnepeink és mindennapjaink részévé válik a „teli tányér kifosztása”. Ugyanakkor a táplálkozás gyógyír lehet a kellemetlen közérzetre, a rosszkedv vagy éppen az unalom elűzésére is legalább addig, amíg a finom falatokat a magunkévá tesszük. Sokunknak ismerős szokás lehet a hűtőszekrény előtt mackó felsőben tétován álldogálás, amikor röntgen szemekkel fürkésszük a vigaszt nyújtó finomságokat. Aztán aznap az utolsó falat lenyelésekor megint megígérjük magunknak, hogy holnaptól beiratkozunk jógatanfolyamra, vagy eljárunk futni.
