A fényképészet egyik legfontosabb ága az emberábrázolás. Amatőr felvételeink nagy többségét is ezek a képek teszik ki: megörökítjük családtagjainkat, barátainkat és elsősorban gyermekeinket. Ezek a családi fotók legtöbbször fontos eseményekhez kötődnek, de szívesen fotózzuk egymást különösebb ok nélkül is, meglátva egy szép megvilágítást vagy egy festői környezetet, ami képünkhöz szép hátteret adhat.
Az amatőr fényképészek nem rendelkeznek az alkalmazott fotográfiában használatos profi műtermi világító berendezésekkel, amikkel a modell karakteréhez leginkább illő megvilágításokat, fényeffektusokat lehet létrehozni, ezért ők igyekeznek kihasználni a természetes fény adta lehetőségeket, feljavítva azokat ötletes és hasznos képjavító megoldásokkal.
Portrékép minimális mélységélességgel
A fény
Ha szabadban fotózunk, természetes fényforrásunk a nap. A Nap és az égbolt együttese ezerféleképpen tud világítani. A fény keménységét, illetve lágyságát – portréfotózás szempontjából egyik legfontosabb tulajdonságát – a fényforrás, témához viszonyított nagysága határozza meg. Minél nagyobb egy fényforrás, annál lágyabb a fénye és fordítva, minél kisebb, annál keményebb, mély árnyékokat hoz létre. Ezért egy szép és izgalmas világításhoz önmagában csak a nap fénye kivételes esetektől eltekintve általában nem elég.
Ha derült az ég, akkor a nap kicsit, pontszerű, irányított sugarai adják a megvilágítást, ezért a mély árnyékokat egy valamilyen más fényforrással vagy fényvisszaverő felülettel az objektív felől derítenünk kell. Ellenkező esetben, amikor fehér az égbolt és nem látszik a nap, akkor az egész hatalmas égbolt a fényforrásunk, ami viszont lapos, árnyékmentes világítást eredményez. Ezt úgy tudjuk ellensúlyozni, hogy egy pontszerű fényforrással emeljük ki az arc karakterét és az égboltot használjuk derítésre.
Az expozíciót mindig úgy határozzuk meg, hogy a kis felületű irányított fény legyen az erősebb (főfény) és a nagy felületű lágy fényt adó fényforrás a gyengébb (derítőfény). Természetesen, ha két külön fényforrást alkalmazunk (és abból ráadásul az egyik a nap az égbolttal), akkor azok fényének színhőmérsékletét összhangba kel hoznunk egymással, például vaku elé helyezett színes fóliaszűrőkkel.
Ha a modellünk verőfényes napsütésben ugyan, de árnyékban helyezkedik el, akkor a világítást a kék égbolt adja, ezért ezt inkább kerüljük. Ebben az esetben alanyunkat inkább háttal a napnak helyezzük el (így nem fog hunyorogni sem), és ellenfényes portrét készítsünk róla, természetesen megfelelő derítéssel. Az ellenfény szépen kiemeli és díszíti a hajkoronát. A különböző színű fényekkel világított portré általában természetellenes. Nem vonatkozik ez arra az esetre, amikor az egyik fényforrást például csak hajfényre alkalmazzuk.
Ne fényképezzünk portrét nyáron déli magas napállásnál, mert a nagyon erős fény nemcsak zavarja alanyunkat, de csúnya kemény árnyékokat hoz létre az arcon. Nincs csúnyább egy szájba lógó orrárnyéknál. Szép és egyszerű portrékat készíthetünk felkelő vagy lemenő nap fényében egyetlen derítőlap alkalmazásával is. Használjuk a direkt erre a célra gyártott drótszerű összehajtogatható derítőlapokat (pl. Lastolite). Ezeket állványra is lehet fogatni, de ha éppen nincs nálunk, akkor megkérhetünk valakit, hogy tartsa, miután beállítottuk a helyzetét.
Az eszközök
Ha vakulámpát használunk főfénynek vagy derítőfénynek, akkor nagyon fontos, hogy annak villanását szinkronba kell hoznunk a fényképezőgépünkön beállítandó (vagy az automatika által beállított) zársebességgel. Ez nem is olyan egyszerű dolog, ha nem digitális géppel dolgozunk, ahol az érzékenységet felvételenként tudjuk változtatni. Ha filmes gépbe olyan filmet fűztünk, hogy egy későbbi felvételen gyengébb fényviszonyok mellett is tudjuk használni, akkor bizony nagyon szűk blendét kell választanunk ahhoz, hogy vakuszinkron körüli zársebességet kapjunk. Ez azzal járhat, hogy óriási lesz a mélységélesség, ami portréfényképezésnél nem kívánatos körülmény.
Ha modern tükörreflexes gépünk van, akkor a szinkronizáció rendszervaku használatakor nem probléma, az úgynevezett nagy sebességű vakuszinkron lehetővé teszi a vaku elvillanását akár 1/8000 másodperc zársebességnél is. Akinek ilyen gépe van, az a vakut a gépről levéve vezeték nélküli távirányítással is használhatja azt főfénynek vagy akár derítőernyővel állványra szerelve deríthet is vele. Az erre a célra készített ernyőkkel nagyon szép selymes fényeket tudunk modellünk arcára varázsolni. Általában fehér, ezüst- és aranyszínű fényvisszaverő felületekkel látják el őket, hogy megfelelő színhőmérsékletet tudjunk elérni velük. Korábban már említettem a mélységélesség fogalmát.
Portrénál a legjobb eredményt a fényerős rövid teleobjektívekkel érhetjük el. Alanyunkat a háttértől a lehető legtávolabb helyezzük el. A legszebb portréfelvételeken csak a szemek és szempillák, valamint az ebben a síkban található hajszálak látszanak tűélesen, a háttér pedig homályba vész és elmosódottságával még jobban kiemeli az előtér élességét. Csak a hosszabb gyújtótávolság és a nagy fényerő párosítása tud a portréhoz ideálisan kicsi mélységélességet produkálni.
Akik digitális tükörreflexes kamerát használnak, azok az 1,5 illetve 1,6-os szorzó miatt most tudják igazán értékelni a filmes gépeknél a zoomok miatt már feledésbe merült, alapoptikának használt 1,4-1,8-as fényerejű 50 mm gyújtótávolságú objektíveket. Ezek most digitális vázban újra reneszánszukat élhetik és ideális portréobjektív válhat belőlük.
Forrás: Háttérképek24.hu
