Szinte biztos mindenki találkozott már olyannak valamelyik vagy a mostani párkapcsolatában, hogy a párja meglepte valamivel, tett valamit, amit ő úgy értelmezett, hogy most aztán megmutatta, hogy mennyire szeret minket, mi pedig ezt nem értékeltük eléggé.
Ennek sokszor az az oka, hogy nem ugyanazt a szeretetnyelvet beszéljük, legalább is Gary Chapman amerikai író és párkapcsolati szakértő szerint. Szerinte a szeretetnyelvekkel fejezzük ki és éljük meg a szeretetet, viszont a szeretetnyelvünk többféle is lehet. Összesen öt szeretetnyelv létezik Chapman szerint:
- Elismerő szavak: dicséret, bíztatás, minden szóbeli kedveskedés
- Minőségi idő: ez a típus az együtt töltött időt jelenti, természetesen nem az egymás ellett üldögélést, hanem azt a fajta együttlétet, amikor valóban törődünk is egymással. Kirándulás, beszélgetés, séta, intim percek stb.
- Ajándékozás: az okoz örömet, ha kapunk, illetve adunk valamit
- Szívességek: azzal fejezzük ki a szeretetünket, ha megteszünk valamit a másik számára, vagy ő megtesz nekünk valamit
- Testi érintés: ölelés, simogatás, puszi, de az ágycsaták is ide sorolhatók.
Természetesen a szeretetnyelvünk más lehet akkor, amikor mi mutatjuk ki a szeretetünket, és más, amit mi kapni szeretnénk, vagyis ahogy szeretnénk, hogy szeressenek minket. A példa kedvéért, lehet, hogy mi adni szeretünk, és így fejezzük ki mások fél, hogy szeretjük őket, ugyanakkor nem feltéten vágyunk erre mi magunk is, hanem inkább azt szeretnénk, ha megölelnek minket.
Mit tegyünk, ha nem ugyanaz a szeretetnyelvünk, mint a párunknak?
Először is érdemes megbeszélni, végig gondolni, hogy mi is a szeretet nyelvünk, hogyan fejezzük ki mi, hogy szeretünk valakit, és mivel érezzük azt, hogy szeretve is vagyunk.
Ha ezeket tudjuk, akkor egy őszinte beszélgetéssel ki tudjuk deríteni, hogy mi a párunk szeretetnyelve, és ezt figyelembe véve próbáljuk meg a jövőben kifejezni a szeretetünket, illetve értékelni, ahogy ő próbálja meg kimutatni felénk a szeretetét.
Sok vita forrása lehet, hogy nem vagyunk tisztába a szeretetnyelvünkkel, hiszen hiába vesz a párunk egy óriási virágcsokrot, ha mi mondjuk néhány kedves szóra vágytunk. A szeretetnyelv segíthetnek a problémák kezelésében is, hiszen a támogatásunkat tudjuk kifejezni általuk.
Ha például a párunknak az elismerő szavak jelentik a szeretet kifejezést, akkor egy veszekedés, egy ágybeli teljesítményprobléma esetén szidással csak ronthatunk a dolgon, de pár kedves szó akár a megoldást is jelentheti az adott problémára.