Egy lehengerlő teniszcsillag, egy elbűvölő hölgy, egy sikeres üzletasszony és egy divatikon. Kik ők? Ő mind egy személyben Gabriela Sabatini. Ő volt az első sztár, aki nevével fémjelzett egy parfüm márkát, ezzel egy új hullámot indítva el.
A teniszpályákon hihetetlen eredményeket ért el, már 15 évesen a csúcsra jutott. Ma már elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a 15 évesek uralják a mezőnyt, akkoriban ez mégis lehetséges volt, Gabriela Sabatini uralta a világ élvonalát úgy a teniszben, mint a teniszpályákon kívül. Milliók rajongtak érte és szurkoltak a sikereiért.
Miután visszavonult a profi sportéletből, minden idejét és energiáját parfümcégének áldozta. Ugyanolyan erőbevetéssel dolgozott a sikerért, mint tette azt korábban a pályákon. Ez meg is hozta számára a sikert.
Az első parfümjének piacra dobásakor elhangzott tőle a feledhetetlen, szállóigévé vált mondata: „A tenisz a játékom, ez a parfüm a szerelmem”. A parfüm nem várt sikert aratott, amihez köze lehetett Gabriela Sabatini tündöklésének is, egycsapásra berobbant a divatvilág sűrűjébe. Ez a parfüm nem csak a kiváltságosoknak készült, hanem hozzáférhető áron bárki számára elérhető volt. Így valódi sikertermékké nőtt, ami hihetetlenül elterjedtté tette.
Hamarosan megszületett a Private Edition, amely az elődjéhez hasonlóan virágos és fás jegyekben tündökölt, mégis intimebb és visszafogottabb lett. Majd a Temperamento parfümben feléledt az argentin szenvedély, a délies tűz és a temperamentum.
Bátran kijelenthető, hogy Gabriela Sabatini nem csak a teniszpályákon utánozhatatlan egyéniség, hanem a divatvilágban is.