A nagy Ő megtalálása előtt minden bizonnyal rengeteg pasival próbálkoztunk. Ha megvizsgáljuk, hogy mit mondanak a nők, akkor hamar észrevesszük, hogy vannak tipikus férfiak, akikkel biztosan találkoztunk az igaz szerelem előtt.
Helyes és unalmas
Biztos te is voltál már úgy vele, hogy egész nap csak gyönyörködtél volnál benne, azonban ahogy beszélni kezdett valamiről, már csukódtak is le a szemeid. A humora pedig nemhogy megnevettetett volna, hanem egyenesen idegesített.
Okostojás
Kezdtél már mesélni valamit, amit szeretsz csinálni, amikor a másik elkezdett kontrázni? Mondhattál bármit is, ő biztosan jobban tudta megcsinálni. Ezek a kapcsolatok már az első randin véget szoktak érni, hiszen még lélegezni sem tudsz rendesen anélkül, hogy a másik ne akarna kioktatni.
Önimádó
Belenézni a tükörbe nem bűn, azonban, ha egy pasi többször nézi magát, mint a téged, akkor nagy a gond. Ráadásul, ha a beszélgetés közben is azt ecseteli, hogy ő milyen szép és nagyszerű ember, miközben rólad nem is akar semmit megtudni, akkor ideje menekülni.
Anyuci szeme fénye
Van olyan férfi, aki azonnal szerelmes lesz. Te még azt sem tudod, hogy mit kérj desszertre, azonban már az anyjának küld fényképeket rólad. Biztos lehet benne, hogy még azt is megbeszélné a szüleivel, ha impotens lenne, mire az anyja egy listával állítana be arról, hogy mit kell tenni ilyenkor.
A játékfüggő
Azzal a pasival is sokan találkoztak, aki a hobbijánál valahogy leragad a számítógépes játékok mellett. Ilyenkor ne is gondolkozz, kapd fel a kabátodat magadra és fuss.
Mesélő
A legtöbb hölgy találkozott olyan pasival, akinek mindenről eszébe jutott egy volt sztori. Még csak 1 órája ismered, azonban már szinte az egész életét elmesélte. Jobb, ha az előtt lépsz le, mielőtt rólad is lenne egy új sztorija.
Gazdag?
A pénz nem szokott baj lenni, főleg, ha bőven van belőle. Azonban egy olyan srác, aki szinte szétkürtöli, hogy mennyire jól megy neki, aztán a pohár vízen is osztozkodni akar, az valószínűleg soha nem fog meglepni egy virággal sem.
Talán még napokig sorolhatnánk ezeket a rosszul elsült első randikat. Neked is megvoltak?