Családi vagy nem családi ház?

Akik ház vásárlása előtt állnak éppen, ideje megragadniuk a felfelé ívelő görbét: az ingatlanpiac ugyanis ismét dübörögni látszik. A családi ház megvételezése előtt állók bizony nem kis dilemma elé kerülhetnek, hiszen sok pénzről, és nagy értékekről van szó, amelynek fedezete sokszor egy élet munkája lehet. Segítünk dönteni!

Mit mérlegeljünk?

Az ingatlan hírek bizony nagyon kecsegtetőek, mégis érdemes megfontoltan dönteni. Egy épület megvásárlása esetén hosszan lehetne sorolni a szociológiai-, lélektani-, gazdasági-, jogi-, közlekedési- stb. vonatkozású kérdéseket. Ilyenkor pedig például a műszaki jellemzőkről még szó sem esett, pedig ez az egyik legfontosabb kérdés, mert hosszú távon meg fogja határozni kiadásaink milyenségét, mennyiségét. Miket érdekes figyelembe vennünk?

  • először is jelentős, hogy az adott településen belül a kiválasztott épület hol és hogyan helyezkedik el,
  • a telket, és azon belül a házat hogyan tudjuk megközelíteni,
  • érdemes megfigyelni a környezeti- és terepviszonyokat,
  • felmérni, mennyi esélye van az árvíznek, belvíznek, vízgyűjtő területről van-e szó,
  • a telek lejtése, tájolása, bezártsága vagy éppen nyitottsága, szélvédettsége szintén szem előtt tartandó,
  • közművesített területen helyezkedik-e el a leendő családi otthon,
  • valamint, hogy a szomszédos ingatlanokon milyen tevékenységek folynak.
Lakásvásárlás – néhány fontos tényezőt mindenképpen mérlegelnünk kell

Lakásvásárlás – néhány fontos tényezőt mindenképpen mérlegelnünk kell

Tájékozódással, érdeklődéssel könnyedén megtudhatjuk ezeket, miközben van lehetőségünk a környezet körüljárására is, valamint a várható személyes kapcsolatok lehetőségeiről is hasznos információkat tudhatunk meg. Természetesen az eladó, és a helyi Építési Hatóság, valamint az Önkormányzat is segítségünkre lehet ebben.

Ha a fentiek mérlegelése alapján nem túlságosan kecsegtető a helyzet

Előfordulhat, hogy maga a kiválasztott ingatlan megfelelőnek tűnik, de a környezeti tényezők indokolatlanná teszik a megvásárlást. Vagy éppen fordítva: egy nem túl szimpatikus épületet találunk kiváló környezettel. A döntést segítheti, ha az eladótól, vagy annak jogi képviselőjétől, esetleg az értékesítéssel megbízott ingatlanügynöktől kikérjük az építési engedélyt, az ahhoz tartozó tervdokumentációt, és a használatbavételi engedélyt. Valamint emellett érdemes lehet még az Építési Hatóságnál tájékoztatást kérni az érintett településrész távlati fejlesztési elképzeléseiről, milyen útépítést terveznek, parkosítás, iparterület kiépítése várható-e például. Jó, ha tudomást szerzünk az épület bővíthetőségéről, az esetleges korlátozásokról, mert ezek által megfontoltabb döntést tudunk majd hozni.

Hozzászólás írása