Nincs feltétlenül éles határ aközött, hogy valaki szeret játszani, és aközött, hogy valaki éjjel-nappal a játékra gondol, és beteges játékszenvedély alakul ki nála.Cikkünk most nem az online kaszinók és szerencsejátékosok játékszenvedélyével foglalkozik, hanem olyanokkal, amelyek valamely játékkonzolhoz vagy PC-hez készített játékkal ütnék el legszívesebben az időt.
Az első csoportba tartozó játékosok olyan szenvedélybetegek, akik súlyos ezreket, és akár a család feje fölül a lakást is képesek eljátszani. A játékfüggők általában nem ilyenek, legfeljebb havi pár ezer forintot költenek szenvedélyükre, ám probléma is fennáll: alig lehet őket kirobbantani a tévé vagy a számítógép elől. Néha azonban ölthet ez a fajta játékszenvedély is nagy méreteket, a játékos sok pénzt hagy ott virtuális fegyverekért, extra töltényekért vagy olyan plusz szolgáltatásokért, amelyek tulajdonképpen a játék minőségivé tételéért felelősek.
Ma már mindenki számítógépezik, és a hagyományos játszást is felváltotta az online harctér. Nem muszáj feltétlenül gépen játszani, lehetőség van más konzolokkal is, például a Playstationnal vagy az Xboxszal is. Próbálkozhatunk önállóan, de játszhatunk csapatban, vásárolhatunk „egyszer megvevős játékokat”, de elő is fizethetünk. Amíg tudjuk az egészséges határt a valós életünk és a virtuális világ között, addig semmi baj nem érhet bennünket.
Mettől számít valaki játékfüggőnek? Nem lehet konkrét napi óraszámot mondani. Napi egy-két óra játék nem feltétlenül káros, nyilvánvalóan onnantól kezdve beszélhetünk betegségről, amikor a mindennapi teendőinkben akadályoz a függőség. A játékfüggő általában nem érzi, hogy függő. Még akkor is a játszáson járnak a gondolatai, amikor nem kellene, például munka közben vagy az iskolában. A játék nagyon hamar elveheti az életünk feletti irányítást, nem szégyen segítséget kérni!