Sok házaspár küzd azzal, hogy a gyermek születése után kiveszik az intimitás a kapcsolatukból. Amikor a baba megszületik, ez érthető, hiszen egy új élethelyzethez kell alkalmazkodni, az anyukának regenerálódnia kell a szülés után. Sokszor fordul elő, hogy a nő ilyenkor nem igényli a testi kapcsolatot.
Ennek lehetnek önértékelési okai, de akár az is, hogy a gyermek megszületésével a libidó nem áll vissza a normál állapotára. A férfiak ilyenkor nem értik mi történik, ők változatlanul igénylik az intimitást és az erotikát, ez pedig sokszor súrlódáshoz vezet.
Ilyenkor mindenképp érdemes elbeszélgetni az igényekről, és persze arról is, mi lehet a megoldás. A hagyj békén, majd szólok, ha szeretném nem lesz célra vezető, bár akadnak olyan esetek is, amikor érdemes várni pár hetet, hónapot, mert a probléma magától is megoldódik. Azt gondolhatnánk, hogy ahogy nő a gyermek, majd kevesebb figyelmet igényel, és a pároknak több idejük lesz egymásra, pedig sokszor más a helyzet. Sokan alszanak egy ágyban a gyermekkel, esetleg a gyerek rossz alvó, így a párok estére annyira fáradtak, hogy nem tudni időt szakítani az összebújásra.
Hogyan szakítsunk időt egymásra?
Először is meg kell érteni, hogy a gyermekkel megváltozik az életünk, de nem kell csak és kizárólag róla szólnia mindennek. Ehhez természetesen mindkét fél kell, hogy ezt belássa, és tegyenek azért, hogy az intimitás része legyen az életüknek a gyermek megszületése után is. Nem leszünk attól rossz szülők, ha szánunk egymásra egy kis időt, néha együtt nézünk egy filmet, vagy esténként összebújunk. Azt azonban mindenképp jobb tudatosítani magunkban, hogy a mindennapos szex már nem lesz része az életünknek.
Sok pár esik abba a hibába, hogy még mindig ragaszkodik ahhoz, hogy a testi kapcsolatnak mindennaposnak kell lennie, csak akkor lesz tartós egy házasság, pedig ez egyáltalán nincs így. Nem kell ahhoz minden nap együtt lennünk, hogy megmaradjon a vágy és a szenvedély. Törekedjünk inkább a minőségi együttlétre, és ne a darabszámra. Minden héten szánjunk egymásra egy közös estét a gyermek mellett is.