Megszületett a jogszabály, amivel visszaszerezhetjük a legendás Munkácsy-képet

Magyarország hányattatott múltjának következtében, de főként a két világháború, illetve a trianoni békeszerződés során elcsatolt területek, illetve az ezekből fakadó fejetlenségek miatt számtalan nagyszerű festőnk műve került külföldre hol menekítés címszóval, hol közönséges rablás formájában.

Nagyon sok értékes történelmi emlékünk mindmáig nem tudni, hogy pontosan hová is került, de akadnak olyan művészeti alkotásaink, amelyek ha tudjuk is, hogy hol vannak, nem szerezhetjük vissza őket szép szóval. Az utóbbi hónapokban azonban egyre komolyabb törekvés mutatkozik a kormány részéről arra vonatkozólag, hogy ezeket a műkincseket a jogszabályok segítségével visszaszerezhesse az ország.

Az állam már vásárolhat műkincseket

Az egyik legtöbb és legértékesebb külföldre küldött műalkotással határozottan Munkácsy Mihály rendelkezik, akinek a világ minden táján megtalálhatók olyan, gyakran milliókat érő művei, amelyek egykoron Magyarországról kerültek elszállításra – nem ritkán illetéktelen formában, engedély nélkül. Kurucz Éva kormányszóvivő azonban elmondta, hogy a kormány nemrégiben döntést hozott a nagy értékű műalkotások értékbecslési rendjéről, aminek folyományaként több nagyszerű műalkotás is visszakerülhet majd az országba.

Természetesen mindezeken túl – bizonyítékok és nemzetközi jog híján – ma már egyetlen festményt vagy művészeti alkotást sem kérhetünk vissza „csak úgy”, még akkor sem, ha egykoron vitatható formában került ki az országból, ellenben visszavásárolni visszavásárolhatjuk őket a jövőben. Az új jogszabály és rendelet erre ad most lehetőséget, ezáltal a jövőben megfelelő összeg ellenében a magyar állam egyedi vásárlások során ajánlatot tehet majd olyan külföldi műtárgyakra, amelyek történelmileg Magyarországhoz kötődnek. A jogszabály értelmében minden esetet három független szakértő állapítja majd meg a kiszemelt alkotások értékét, ezáltal az állam az általuk meghatározott ár átlagánál soha nem fizethet majd többet egy-egy tárgyért.

Munkácsy legendás alkotása térhet vissza hazájába

Munkácsy Mihály - Krisztus Pilátus előtt

Munkácsy Mihály – Krisztus Pilátus előtt

Kurucz Éva elmondása szerint most, hogy a jogszabályi akadályok elhárultak, a magyar állam tovább folytathatja a tárgyalásokat azokkal a magántulajdonban lévő Munkácsy-festményekkel kapcsolatban, amelyek között megtalálhatjuk az egyik legnagyobb magyar festő legismertebb művét is: A Krisztus Pilátus előtt című műalkotás ugyan néhány hónapig Magyarországon tartózkodott – konkrétan a Déri Múzeumban –, azonban a bérleti jog lejárt, így végül tulajdonosa visszavitte a kanadai Hamilton Galériába.

Eddig nem volt törvényi háttere annak, hogy a kormány esetlegesen ajánlatot tegyen a festmény megvásárlására, ellenben az Igazságügyi Minisztérium megalkotta azt a jogszabályt, aminek köszönhetően megfelelő ár ellenében Munkácsy legendás műve végre visszatérhet az országba.

Hozzászólás írása