Több százezer lakást kellene lebontani Magyarországon
A legfrissebb lakossági felmérésből kiderült, hogy a hazai lakóingatlanok közel 70 százaléka teljesen elavult, és minden tizedik már annyira rossz állapotban van, hogy felújításra sem érdemes. Ebből az derül ki, hogy több százezer bontásra érett lakás van az országban!
„Költöző fecskék” Európa egyik kulturális fővárosába
Itthon az álláskeresés piacán a lista élén leginkább Budapest áll, a kiemelt bérezés és juttatások, valamint a sokféle, változatos munkalehetőség reményében. Magyarországot ezért is illetik vízfejű ország csúfos megnevezéssel, hiszen a statisztikák szerint a lakosságból minden negyedik magyar a fővárosba jár dolgozni. Ez a centralizáció azonban elveszi a figyelmet az ország más kiemelkedő, élhető városaitól, […]
Csomag feladása futárszolgáltatással? Ez a módja!
Vannak, akik még soha életükben nem éltek a futárszolgáltatások előnyeivel, pedig a mai rohanó világban ez egy rendkívül kényelmes és anyagilag nem megterhelő módja a csomagküldésnek. Ha csomagot szeretnénk küldeni születésnapra vagy más alkalomra, de a hagyományos postai szolgáltatással már nem érkezne meg időben, akkor érdemes egy futárszolgáltatással foglalkozó céget alkalmazni.
Családi vagy nem családi ház?
Akik ház vásárlása előtt állnak éppen, ideje megragadniuk a felfelé ívelő görbét: az ingatlanpiac ugyanis ismét dübörögni látszik. A családi ház megvételezése előtt állók bizony nem kis dilemma elé kerülhetnek, hiszen sok pénzről, és nagy értékekről van szó, amelynek fedezete sokszor egy élet munkája lehet. Segítünk dönteni!
Munkaerő kölcsönzés Magyarországon
Magyarországon az elmúlt fél évben a munkaerő kölcsönzés dinamikus fejlődő tendenciát mutat. Úgy tűnik, a vállalatok egyelőre pihentetik beruházásaikat, ennek ellenére láthatóan szívesen élnek az élénkülni látszó gazdaság nyújtotta új lehetőségekkel. Így a bővülő termelési igények és a létszámstop közt kitűnő megoldásnak látszik a munkaerő kölcsönzése.






Legutóbbi hozzászólások